Politico: Le Pen frakciójával tárgyal a Fidesz, hátha hozzájuk átülhetnek a Néppárt helyett
Először erősítették meg, hogy a Néppárton kívüli pártokkal is tárgyalt a Fidesz.
Először erősítették meg, hogy a Néppárton kívüli pártokkal is tárgyalt a Fidesz.
Az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje, Manfred Weber a Bild című német lapnak nyilatkozott a Fidesz EPP-tagsága megőrzésének feltételeiről. Kemény feltételeket szabott.
Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek a belga Humanista Demokratikus Centrum (CDH) vezetői, egyikük bejelentette, hogy kilépnek az Európai Néppártból, amennyiben nem zárják ki a Fideszt a március 20-i politikai közgyűlésen – írta a helyi sajtó kedden.
Ezzel már 13-ra nőtt azoknak a száma, akik március 20-án a kizárásra fognak szavazni.
A vezető német politikusok Orbán Viktor miniszterelnökkel szembeni elnéző magatartását kifogásolta a Demokratikus Koalíció elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitungban (FAZ) kedden megjelent írásában.
Libanoni, marokkói és ukrán pártok is döntenek majd a Fidesz jövőjéről az Európai Néppárt választmányában, de az igazi döntés a németek kezében lesz március 20-án.
A Demokratikus Koalíció elnöke is kommentálta a hírt, amely szerint Európai Néppárt elindította a Fidesz kizárását célzó eljárását.
Már 10 párt kérte a Fidesz kizárását az Európai Néppártból.
Nem most kellene a néppárti tagpártoknak kiborulniuk a Fidesz miatt, hanem akkor kellett volna, amikor a CEU-t külföldre kényszerítette, a civileket támadta vagy újságok megszűnését érte el – odaszólt az EPP pártjainak Judith Sargentini.
Fogy a levegő Orbán Viktor körül Európában, az Európai Néppárt vezető erejével, a német CDU-val is egyre mélyebb a konfliktus.
Az EPP csúcsjelöltje mérlegelné olyan szankciók létrehozását, amelyeket az EU alapelveit megsértő tagállamok ellen lehetne bevezetni.
Az Európai Néppártban ennek ellenére már kilenc párt kezdeményezte a Fidesz kizárását, és a számuk tovább nőhet.